Kortárs költők tartottak tüntetést az SZFE-ért
Kötelességüknek érezték, hogy szolidarítsanak a hallgatói által elbarikádozott egyetemmel.
Kötelességüknek érezték, hogy szolidarítsanak a hallgatói által elbarikádozott egyetemmel.
Az egyetem Hallgatói Önkormányzata ezzel fejezte ki szolidaritását az SZFE diákjaival és tanáraival.
A Facebookon több olyan keret is megjelent, amellyel szolidaritást vállalhat az alapítványi formába került Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE), valamint az intézmény jövőéért aggódó diáksággal.
A szakadék áthidalhatatlannak tűnik Upor László rektorhelyettes szerint.
A színész hangsúlyozta: ami most a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történik, annak az egész ország kárát látja majd.
A blokádot emelő hallgatók továbbra sem fogadják el az új, Vidnyánszky-féle vezetést.
Upor László, Németh Gábor és Bagossy László találkozik majd a kuratóriumi elnökkel, de csak akkor, ha a beszélgetésüket rögzítik.
Az lenne a normális, ha Vidnyánszky Attila a jelen helyzetben szakmai párbeszédet folytatna az SZFE vezetőségével – mondta a Válasz Online-nak adott interjúban Mucsi Zoltán, aki nem hitte volna, hogy ez illúzió lesz 2020 Magyarországán.
A kulturális hegemónia megteremtése a célja a kormányzatnak, az SZFE elfoglalása is ennek egy lépése.
Gyakorlatilag patthelyzet alakult ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet hétfő este óta kordon mögött tartanak az intézmény hallgatói. A diákok ígéretük szerint addig nem mennek haza, amíg nem teljesítik követeléseiket, erre egyelőre azonban semmilyen esély nem látszik a Vidnyánszky Attila vezette új kuratórium részéről. Vidnyánszky nyitottságot vár a tanároktól és diákoktól, és azt ígéri, egy oktatót sem küld el. Szerdára egyeztetésre hívta a lemondott rektorhelyettest, Upor Lászlót.
A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke azt állítja, nem kapott hivatalos dokumentumot arról, hogy az egyetemi szenátus lemondott volna.
Az egyetem új fenntartója szerint különösen a járványhelyzetben folytatnia kellene munkáját a lemondott vezetőknek.
Az egyetemi autonómia visszaállításáig a színművész semmilyen munkát nem vállal ott, ahol eddig két osztályt vezetett.
A Színművészeti Egyetem hallgatói elutasítják az intézmény új kuratóriumát és felügyelőbizottságát, és a lemondásukat is követelik. Addig a hallgatókon és a tanárokon kívül mást nem engednek be az épületbe.
Az állítólagos baloldali médiafölényről és a Színház és Filmművészeti Egyetem elfoglalásáról, vagy inkább megszüntetéséről. Valamint a rendszerdiskurzusról, az Orbán-korszak korszelleméről, kormányról és (hivatásos) ellenzékéről. Vélemény.
A közleményében azzal indokolta a döntését, hogy jóvátehetetlenül sérült az egyetemi autonómia.
A diplomázó diákjainak írt levelet, hogy megmagyarázza a döntését.
A társulat kiállt az egyetem lemondott vezetősége mellett.
A rendező a hétfői SZFE-tüntetés után egy Facebook-bejegyzésben azt írta: amit Vidnyánszky Attila az egyezkedésről állít, az „nettó alázás”.